Nem vagyok bolond, tudom, hogy nem a filmm�v�szet cs�csa. De m�r h�romszor l�ttam, �s m�g h�romszor eg�szen biztosan meg fogom n�zni, sz�val el�g nehezen mondhatn�m r�, hogy nem j� film. Magyar�zkodhatn�k, hogy csak az�rt, mert mindig j� kedvem lesz t�le, vagy hogy az ember nem n�zheti k�vetkezm�nyek n�lk�l Meryl Streepet, egy id� ut�n �hatatlanul bevon�dik a t�rt�netbe, �s nagyokat nyel, am�g azt hallgatja, hogy The winner takes it all.

Az is igaz, hogy annyira j� ez a m�faj, "mozical", �s m�r �t �v eltelt az utols� igazi nagy siker, a Chicago �ta. Nem mell�kesen az egyik mell�kszerepl� ugyanaz a k�t filmben, ott Miss Sunshine, az �js�g�r�n�, itt meg a Dinam�k egy�ttesb�l a langal�ta vok�l, Christine Baranski, vicces n�, j� arcokat v�g, d�g�s a hangja, �s minden mozdulata sz�m�t, ak�r a haj�t igazgatja a kocsiban, ak�r m�g egy gyorsat kortyol a kokt�lj�b�l, �s �gy rohan lelki seg�lyt ny�jtani. A mozimusicalt m�sk�pp n�zi az ember, nem a t�rt�net sz�m�t, b�r az viszonylag �pk�zl�b, �m a val�s�g �gi m�sa olyan �gi, hogy nyugodtan tudnak �nekelve besz�lgetni a szerelmesek. A Mamma mia! specialit�sa, hogy a szerepl�k ABBA-sz�mokkal t�rsalognak, ami term�szetesen hihetetlen el�ny, hiszen nem kell a dalokat megszerettetni az emberekkel, az m�r megt�rt�nt kor�bban. Lehetne h�tr�ny is, �s eleinte val�ban az, kell h�sz perc, am�g a n�z� megfeledkezik arr�l, hogy itt most alkalmazz�k a sl�gereket, �s olyan helyzeteket kell l�trehozni, amelyekben el lehet �nekelni a Money, money-t vagy a Chiquitit�t. Ez nem a film hib�ja, ugyanilyen volt az el�ad�s az Ar�n�ban.

Azt�n letelik a h�sz perc, �s megy minden mag�t�l. Illetve: ez is a Mamma mia! tr�kkje. Minden olyan, mintha mag�t�l menne benne, mintha itt olyan nagyon senki sem akarn� a boldogs�got, k�t popnagypapa �r�l, hogy a dalaikat m�g j�tszsz�k, sz�nm�- �s forgat�k�nyv�r� meg rendez� asszonyok pedig arra hajtanak, hogy megmutathass�k, milyen sokat jelentenek nekik az ABBA-sz�mok, �s nyilv�n ez is igaz. Meg az is, hogy hihetetlen�l j�l �p�tett�k f�l ezt a sikert, j�tszott�k t�z �vig sz�nh�zban, ut�na megturn�ztatt�k, �s v�g�l (vagy nem v�g�l) j�tt a film. Amelyben �ppen a vil�g legnagyobb mozisz�n�szn�je j�tszik, �s mell� oda�ll Stellan Skarsgard, �jra ny�rsat nyel Colin Firth �s Pierce Brosnan olyan s�rmos, mint m�g soha. De nemcsak s�rmos, �s b�r nem szeretn�m az �sszes po�nt lel�ni, de az�rt hasig kigombolva, fantasztikus testsz�rzettel megr�h�gtet mindenkit, �s csod�latos, hogy erre is k�pes �s hajland�.

Legjobban m�gis az�rt szeretem a Mamma mia!-t, mert k�zben �n is r�j�ttem, milyen sokat jelentenek nekem ezek a dalok. Meg arra is, hogy milyen j�k a sz�mok, mert ahogy Amanda Seyfried �nekli a st�blista alatt a Thank you for the musicot, egy sz�l zongora f�l�tt, a szok�sos ABBA-hangz�s n�lk�l, az is el�g meggy�z�. Meg ahogy a szak�t�dalnak k�sz�lt When all is said and done ellent�t�be fordul, csak mert �gy is �rv�nyes. Vagy az a legszebb ABBA-paradoxon, hogy vid�man �nekelnek v�gtelen�l szomor� dolgokr�l, �s most a feliratoknak k�sz�nhet�en ez sem sikkad el. Speier D�vid �nekelhet� �s r�mes sz�veget k�sz�tett, sorai t�bbnyire meglep�en h�ek az eredetihez, de m�g arra is volt figyelme, hogy lehet�leg a l�tv�nnyal is harmoniz�ljanak. Sz�val n�h�ny h�tig most nem leszek itthon, de nem t�ntem el, csak a Mamma mia!-t n�zem.